A Tiszazug Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén található, a Tisza és a Hármas-Körös, valamint északkeleten a szolnoki löszhát által közrefogott tájegység. Területén nincsenek jelentős kiemelkedések, a felszíni formák között futóhomokkal borított és löszös részek, továbbá a folyók mentén fekvő árterek különíthetők el. A kistájat alkotó jelentősebb települések: Martfű, Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Kungyalu, Tiszakürt, Cserkeszőlő, Tiszaug, Tiszasas, Csépa és Szelevény. A vidék gazdasági és kulturális központja Kunszentmárton, volt járási székhely, mely a 60-as években fejlődött közepes méretű centrummá. 1986-ban várossá nyilvánították. Népességét tekintve a tipikus 10-11 ezer fő körüli lélekszámú óriásfalvak csoportjába tartozott. A volt kunszentmártoni járást jelentő terület 12 községet tartalmazott: a székhelyen kívül ide tartozott Csépa, Tiszaug, Tiszasas, Öcsöd, Mesterszállás, Cserkeszőlő, Cibakháza, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév és Szelevény. Jelenleg Kungyalu és (Puszta)Istvánháza falvak valamint Szelevény község Kunszentmárton külterületének számítanak.
A Tiszazug történeti-néprajzi szempontból a Nagy- és Kiskunság kiváltságos területei közé zárt, volt jobbágyi lakosságot foglalja magába. A hódoltság korában a terület jórészt elnéptelenedett, de Tiszakürtön a török alatt is megmaradt, kontinuus lakosság is található. Jelentős a Felvidékre menekült, majd a felvidéki földesurak itteni birtokaira a török után visszatért lakosok száma /Csépa, Cibakháza/. A népesség nagy részét a tiszántúli megyékből ide érkezett, főleg református vallású lakosság alkotja, vannak azonban szinte tisztán katolikus települések is (Kunszentmárton, Mesterszállás). Szelevényre felvidéki jobbágyokat, Tiszaföldvárra, Cibakházára szlovákokat is telepítettek. Kunszentmártont a XVIII. század elején jórészt jász telepesek népesítették újra, Csépa lakossága pedig egy palóc kirajzás következtében alakult ki. Jelentős esemény volt a térség történetében a 18. századi redemptio, a Jászkunság területeinek a Német Lovagrend fennhatósága alóli pénzbeli megváltása, amely előnyei mellett a redemptus-irredemptus ellentét kialakulását is előidézte a lakosság körében. Az itt élő jobbágyi eredetű népesség helyzete az 1848-49-es szabadságharc után sem javult lényegesen.
A 19. sz. folyamán Jász-Nagykun-Szolnok megye iparosodása, a mezőgazdaság kapitalizálódása, ezzel összefüggésben az agrármozgalmak 1860-1870 közötti megélénkülése itt is éreztette hatását. A 20. század első felében a gazdasági és társadalmi élet megrekedt, zártság, elmaradottság jellemezte a területet.

A biblográfiát összeállította: Herczeg László, Pató Mária
A bibliográfia összegyűjtésében közreműködött: Dr. Bagi Gábor, Dr. Barna Gábor, Dr. Bartha Júlia, Benedek Csaba, Dr. Bereczki Ibolya, Béres Mária, Forrai Ibolya, Dr. Gecse Annabella, Gulyás Katalin, Harangozóné Tóth Éva, Pusztai Gabriella, Pusztai Zsolt, Szabó István, Szabó László, Túri Zoltán